Akali
az árnyék ökle
Létezik egy ősi, az Ioniai-szigetekről származó rend, amelynek küldetése az egyensúly megőrzése. Rend, káosz, fény, sötétség – mindennek tökéletes harmóniát kell alkotnia, az univerzum törvénye szerint. A Kinkou néven ismeretes rend az árnyharcosok egy triumvirátusát bízta meg a létjogosultságát jelentő állapot fenntartásával. Akali, az árnyharcosok egyike a Fametszés szent kötelességét kapta feladatául – ki kell iktatnia mindazokat, akik Valoran egyensúlyát fenyegetik.
A csodagyerek harcművész az édesanyja segítségével megkezdte a kiképzést, amilyen hamar csak lehetett. A könyörtelen és engesztelhetetlen anyai tanítás egy alapelvet követett: „Megtesszük, amit meg kell tenni.” Amikor a Kinkou beavatta a rendbe, a tizennégy éves lány a kezének egyetlen csapásával át tudta szelni a felfüggesztett láncot. Nem volt kérdéses – az Árnyak ökleként édesanyja nyomdokaiba léphetett. Sok munka járt ezzel az új szereppel, amit mások talán erkölcsileg megkérdőjelezhetőnek tartottak volna, Akali számára azonban a sérthetetlen anyai tan szolgálatát jelentette. Most társaival, Shennel és Kennennel dolgozik együtt, hogy kikényszerítsék Valoran egyensúlyát. Ez a szent cél vezette végül a triumvirátust az Igazság Mezőire.
„Az Árnyak ökle még a halál árnyékából is lecsap. Ne merészelj az egyensúly útjába állni!”
Életerő: 445 (+85 szintenként)
Energia: 200
Sebzés: 53 (+3.2 szintenként)
Támadási sebesség: 0.694 (+3.1% szintenként)
Mozgási sebesség: 350
Életerő-regen: 7.25 (+0.65 szintenként)
Energia-regen: 50
Páncél: 20.5 (+3.5 szintenként)
Varázsellenállás: 30 (+1.25 szintenként)
Az erő fegyelme: Akali alaptámadásai 6%-os bónusz varázssebzést okoznak, ami a továbbiakban minden 6 megszerzett varázserőpont után 1%-kal növekszik.
A hatalom fegyelme: Akali 6% életvarázst nyer, ami a továbbiakban minden 6. sebzési bónuszpont után 1%-kal nő.
Költség: 60 energia
Hatótáv: 600
Akali az ellenfél felé hajítja a kamáját, amivel varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli a célpontot. Ha Akali közelharci támadást indít a megjelölt célpont ellen, a jel aktiválódik, amivel további sebzést okoz az ellenfélnek, és visszatölti Akali energiájának egy részét.
Akali az ellenséges célpont felé hajítja a kamáját, amivel 35/55/75/95/115 (+40% varázserő) varázssebzést okoz, és 6 másodpercre megjelöli a célpontot.Akali a megjelölt célpontra irányuló közelharci támadásaival aktiválja a jelet, amivel további 45/70/95/120/145 (+50% varázserő) varázssebzést okoz, és visszanyer 20/25/30/35/40 energiát.
Költség: 80/75/70/65/60 energia
Hatótáv: 700
Akali egy füstfelhőt hoz létre. Ennek a területén belül Akali nagyobb páncéllal és varázsellenállással rendelkezik, valamint láthatatlanná válik. Támadáskor vagy a képességeinek használatakor rövid időre feltűnik. A füstfelhőben tartózkodó ellenfelek mozgási sebessége kisebb lesz.
Akali egy 8 másodpercig tartó füstfelleget hoz létre. Miközben a felhő területén tartózkodik, Akali 10/20/30/40/50 páncélt és varázsellenállást kap, valamint láthatatlanná válik. Támadáskor vagy a képességeinek használatakor rövid időre feltűnik.A füstben lévő ellenfelek 14/18/22/26/30%-kal lelassulnak.
Költség: 60/55/50/45/40 energia
Hatótáv: 325
Akali megsuhogtatja a kamáit, amelyek sebzésének és varázserejének mértékétől függő sebzést okoznak.
Akali megsuhogtatja a kamáit, és 30/55/80/105/130 (+60% sebzés) (+30% varázserő) egységnyi fizikai sebzést mér az ellenségre.Ha a célpontot korábban megjelölte az Orgyilkos jele, a Félhold hasítás aktiválja azt.
Költség: 1 árnyesszencia
Hatótáv: 800
Akali villámgyorsan lecsap a célpontjára, és megsebzi azt. Minden ugrás felemészt egy töltet Árnyesszenciát. Az Árnyesszencia adott időközönként visszatöltődik, illetve gyilkosságokkal és asszisztokkal is beszerezhető. Legfeljebb 3 töltet halmozódhat fel.
Akali villámgyorsan lecsap a célpontjára, és 100/175/250 (+50% varázserő) varázssebzést okoz neki.Akali az összes gyilkosság és assziszt után, valamint minden 30/22.5/15 másodpercben egy árnyesszenciához jut, összesen pedig 3 egységnyit tárolhat.